Belépés

Kedves Vendégeink, Látogatóink!

Életműhelyünkben is igyekszünk megfelelően reagálni a COVID-19 vírus kapcsán kialakult helyzetre, és ezért szeretnénk itt felsorolni azokat az irányelveket, melyek betartásában és megvalósításában Rátok is számítunk!

 

Kérjük, hogy azok a vendégek, hozzánk érkezők és munkatársak, akik betegnek érzik magukat, influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon, inkább maradjanak otthon.

 

Ugyanezt kérjük azoktól, akik a megbeszélt, sorra következő időpontjuktól számított visszamenőleges 14 napban olyan területen jártak, vagy olyan személyekkel érintkeztek, ahol/akiknél felmerül a COVID19 fertőzöttség veszélye.

 

Mindenkit szeretettel kérünk, hogy az Aurum Életműhelybe lépve használja a kihelyezett kézfertőtlenítő szert, és szükség esetén a minden helyiségben elérhető papírzsebkendőket.

 

2 óránkénti rendszerességgel fogjuk a közös használatú tárgyakat, felületeket fertőtleníteni (pl. ajtókilincsek, fogantyúk).

 

Kerüljük a kézfogást és az ölelést, legyünk kreatívak udvariasságunkat, szeretetünket és gondoskodásunkat más módokon kifejezni!

 

Szakembereink a helyzetre való tekintettel nyitottak a Skype konzultációkra való átállásra. Amennyiben élnél a lehetőséggel, kérünk, hogy konzultálj a segítőddel a részletekkel kapcsolatban.

 

Új bejelentkezőket továbbra is várunk, az ő esetükben is javasoljuk az online konzultációs formákat.

 

Ne feledjétek, lehetünk kedvesek, lehetünk nagylelkűek egymással! Mindig.

 

Szeretettel:
az Aurum Életműhely csapata